Múltidéző

x

Anna tizenhat éves, áll meztelen,
akár egy szobor. Megérinthetem
riadt mozdulatát, szívét, mely
félénken dobol. Bőre akár a tej:
fehér és cseppfolyós. Tiltakoznak
puhán a pihék. Bár lennék vak,
bár ne látnám, hogy bután remeg
a kisujja tájékán. Igazi műremek
ez a kép: egy ifjú titán körbe járja
a szép művet, hibát kutat. A szája
tátva, de nem bírja kimondani a
varázsigét: szeretlek.

Kívülről látom magam, és őt,
az esdeklőt. Életem álmát, a nőt
kéne dicsérnem, gazdagon ontva
a bókokat. Már késő: megrontva
adja a csókokat, egy bukott lány
csupán, egy kokott. Ajka halvány,
némán zokog. Még forrón-hideg
a teste, nem simul, csupa ideg,
akár farkasok között egy este.
Az álomnak vége: rút és beste,
lennék, ha nem bújhatna vissza,
a szerelmes kislányruhába.

Képek


A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.

Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!

Visszatekintés

Pár szó a vers keletkezéséről

Nem akarom ismételgetni magam, a lényeg: ez volt a második vers, amit 33 évnyi szünet után írtam. Meggyőződésem, hogy az átlagember képtelen különlegeset, művészit, maradandót alkotni. Aki gyereket nevel, munkával próbál meg eltartani egy családot, hétköznapi gondjai vannak, annak nem tolakodnak agyába a témák. Nincsenek közlésre érdemes gondolatai, hiszen mással van elfoglalva.

Én 30 évig voltam villanyszerelő, elektrikus, művezető, műszakvezető, villamos üzemmérnök, elektrotechnikus - kb. ebben a sorrendben - ugyanabban a melegüzemben. Nemesacél hengerműnek nevezték. A finomsoron a 10 m/s sebességgel surranó, vörösen izzó vasat kellett figyelni, nehogy kárt tegyen bennünk. A középsor egyes részein még télen is 40 fok felett volt a hőmérséklet. A kikészítő soron, ahol a be és kiszállítást végezték borzalmas volt a zaj. Kismértékben halláskárosult lettem, fülzúgásom és alvászavarom van. Ja, és fogalmam sincs miért szerettem ott dolgozni, azon kívül, hogy viszonylag tűrhetően megfizettek.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el