Lábaid között
x
x
Lábaid között megáll tétován
a kóbor tekintet. Oly halovány
arcod mosolya, s a pír is talán
csak a képzelet játéka. Sovány,
alig-vigasz az apró grimasz
ajkad szegletén. Lepereg róla,
ahogy izzadtságcsepp a pimasz
buja testekről, ahogy a stóla
csusszan le válladon. Megaláz
az a mohóság, amivel rá mered
a szem a dombocskára. A láz
üli meg homlokod, és csak vered
lüktető fejed a láthatatlan falba.
Mikor kibuggyant a két kebel,
és lekerült az apró pamut, a falka
elszabadult. Már nem éred el
a gyeplőt, a póráz elveszett, vége.
Elcikáztak a gondolatok és rabul
ejt lábaid között a völgy, tested éke.
Lázít e kép, a véred megvadul,
s valami ősi ösztön járja át
a fékevesztett éjszakát. Csak egy
arasznyi hím maradt belőled, hát
óvjad magadtól nőstényedet. Megy,
elfut mellőled az élet, lassan már
nem duruzsol a kályha, csak szuszog,
a csípők tánca ütemtelen, és sivár
látvány a forrás, ha nem buzog.
Lábaid között a szél se mer
bögyös mellét düllesztve járni.
Vágytól aszott, aléltan hever
és rádöbben: fel kéne állni!
Elindulni szépen, ahogy ecset
suhan a festményen. Keményen
szorítani kezed, hátha kivezet
az élvezet csapdájából. Kéményen
suhanna, ahogy jött, lábaid között
kitapogat egy szegletet, egy mezsgyét,
min elmehet, és csak a képzelet
marad veled majd, ha bír.
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
Ez volt az első vers, amit 33 évnyi szünet után írtam. Vissza a nőkhöz, vissza a gyökerekhez, vissza a szerelemhez. Megláttam a felhívást a Versíró Versenyre és elkezdtem a felkészülést. Ez is egy a szokásos rám jellemző rímes szabad versek közül. Nevezhetjük szabadsorú versnek is, vagy bárminek: ahogy tetszik.
"Elgondolkodtam, aztán eszembe jutott, valószínű nincs mindenkinek jó vershallása, talán akadnak a versolvasásban is olyanok, mint, amilyen én vagyok a zenében. Botfülű." - írta egy magyartanár, majd így folytatta: "Egy kis gyakorlással a szótagok hullámzásából megérezhető a vers zenéje, hangtani hatása. És akkor már egyszerűen eldönthető, hogy egy vers magyaros verselésű-e, vagy időmértékes-e."
Én is elgondolkoztam. Hogyan lehetne költő az, akinek se vershallása, se zenei hallása sincs? Miért ír verseket az az ember, aki csak a rímek zenéjét szereti hallgatni? Akinek nincsenek magvas gondolatai, aki se tanulni, se tanítani nem akar már? És döntöttem: "Nem irok, nem olvasok. Én magyar nemes vagyok!" Aztán mégis tettem néhány kivételt.